fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Magyarország támogatja az ENSZ reformját
2017.05.17
Az ENSZ-ben tárgyal szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki felszólal a világszervezet innovációról és digitális fejlesztésről szóló tanácskozásán is.

A külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban megbeszéléseket folytat több amerikai nagyvállalat vezetőjével is, a kifejezetten magas hozzáadott értékű, kutatás-fejlesztésre épülő ágazatokban lehetséges újabb magyarországi beruházásokról. Találkozik az ENSZ két főtitkár-helyettesével: a politikai ügyekért felelős Jeffrey Feltmannal és Amina Mohameddel, a főtitkár általános helyettesével, megbeszéléseket folytat az ausztrál külügyminiszterrel, valamint felszólal az ENSZ "Innováció és digitális összekapcsolódás" című magas szintű tanácskozásán."a digitális gazdaság már most a magyar GDP 20 százalékát jelenti, s a Magyarországon foglalkoztatott emberek 15 százaléka a digitális gazdaságban dolgozik."A magyar diplomácia vezetője az MTI-nek elmondta: felszólalásában rámutat majd, hogy mivel új világgazdasági fejezet nyílik, ezért új világgazdasági verseny is kezdetét veszi. "Az adócsökkentési, valamint az infrastrukturális verseny után most a digitalizációs verseny ideje jön el a világgazdaságban, s ebben a versenyben a kérdés az, hogy ki tudja leggyorsabban digitalizálni a saját gazdaságát és ki tudja a leggyorsabban összekötni az országában zajló termelést a digitalizációjával" - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.Szijjártó Péter az MTI-nek hangsúlyozta: Magyarország az Európai Unió legalacsonyabb társasági adójának és személyi jövedelemadójának bevezetésével, valamint az Európa szívében megtalálható, rendkívül sűrű közlekedési hálózatával az adócsökkentési és az infrastruktúra-fejlesztési verseny európai győztese lett. "Tehát mind az adócsökkentési, mind az infrastruktúra-fejlesztési verseny európai győztesei lettünk" - szögezte le a tárcavezető.Hozzátette: "ezzel azonban nem elégszünk meg és a digitalizációs verseny európai győztesei is akarunk lenni, s ehhez jó alapot ad az, hogy az új ipari korszakra történő átállás zászlóshajóinak számító high-tech iparágak nagyvállalatai már nemcsak termelési, hanem fejlesztési központként is tekintenek Magyarországra, ez elsősorban az autóiparban és az informatikai iparban van így". Minderre bizonyíték az, hogy a digitális gazdaság már most a magyar GDP 20 százalékát jelenti, s a Magyarországon foglalkoztatott emberek 15 százaléka a digitális gazdaságban dolgozik - hangsúlyozta Szijjártó Péter.A miniszter felszólalásában hangsúlyozni fogja azt is: annak érdekében, hogy Magyarország megnyerje az európai digitalizációs versenyt, és hogy újabb ultramodern beruházásokat vonzzon magához, ezáltal tovább gyorsítsa a magyar gazdaság növekedését, Magyarország folyamatosan két évvel az európai digitális menetrend előtt jár. "Ennek így kell maradnia a jövőben is" - szögezte le nyilatkozatában Szijjártó Péter, hozzátéve: az új digitális világnak az a következménye, hogy az interneten keresztül összekapcsolt eszközök száma már jövőre is meghaladja a mobiltelefonok számát a világon, tehát nincs idő tovább várni.Szijjártó Péter felszólalásában azt is hangsúlyozni kívánja, hogy mivel Magyarországon a világ harmadik legjobb 4G hálózata van, ezért a magyar kormány azt a célt tűzte ki, hogy 2018-ra minden magyarországi háztartás és vállalat számára elérhető lesz a szupergyors internet, ami 30 megabit/másodperces sebességet jelent. A kormány az internet-szolgáltatás áfáját 18 százalékról 5 százalékra csökkenti és az 5G-fejlesztések és tesztelések közép-európai regionális központja lesz. "Ez a három cél tehát 2018-ra, 2020-ra pedig az országnak legalább a felére, 100 megabit/másodperc sebességű internetelérést biztosítunk és globálisan az elsők között vezetjük be az 5G-hálózat széleskörű alkalmazását"- tette hozzá a miniszter."MAGYARORSZÁG TÁMOGATJA AZ ENSZ ÁTFOGÓ REFORMJÁT ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY A VILÁGSZERVEZET HATÉKONYABBAN MŰKÖDJÖN ÉS GYORSABBAN TUDJON REAGÁLNI A LEGSÚLYOSABB KIHÍVÁSOKRA."Mindezeknek köszönhetően Magyarország eléri, hogy a magyar gazdaság gerincét képező autóipari, informatikai és elektronikai nagyvállalatok Magyarországon fejlesszék ki és teszteljék a legújabb technológiákat, ezáltal lehetővé téve, hogy a magyar gazdaság növekedése új dimenzióba lépjen - fűzte hozzá. A miniszter elmondta: az ENSZ-főtitkár két helyettesével folytatandó megbeszélésén világossá teszi, hogy Magyarország támogatja az ENSZ átfogó reformját annak érdekében, hogy a világszervezet hatékonyabban működjön és gyorsabban tudjon reagálni a legsúlyosabb kihívásokra.Magyarország így támogatja, hogy az ENSZ megerősítse szerepvállalását a terrorellenes küzdelemben, és mindenképpen támogatja, hogy az ENSZ a konfliktusok megelőzésére sokkal nagyobb hangsúlyt helyezzen.Szijjártó Péter közölte: annak érdekében, hogy ez sikeres lehessen, a kormány úgy döntött, hogy 50 ezer euróval támogatja az ENSZ konfliktus-megelőzési diplomáciai tevékenységét, valamint 50 ezer euróval támogatja nemzetközi és független mechanizmus megalapítását, amely segíti azt, hogy a Szíriában elkövetett legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői ne maradjanak büntetlenek.A magyar külgazdasági és külügyminiszter szükségesnek tartja az ENSZ reformját annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabban tudjon fellépni a keresztény közösségek védelme érdekében világszerte, és Magyarország kezdeményezi, hogy az ENSZ vállaljon szerepet annak biztosítására, hogy a közel-keleti térségekből elüldözött keresztény közösségek minél előbb biztonságban visszatérhessenek otthonaikba.(MTI-fidesz.hu)