fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Fontos, hogy minél korábban megszeressék a sportot a gyerekek
2017.05.21
Több mint tíz csapat méri össze szurkolói tudását a Nem vagyunk mi kispályások címmel első alkalommal megrendezett Újbudai Vízimajálison, amelyen a szurkolói pályázat legjobbjait is díjazzák vasárnap Budapesten a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban. Király Nóra, a FICSAK alapítója, az esemény ötletgazdája szerint nagyon fontos, hogy minél korábban megszeressék a sportot a gyerekek

Színes programokkal és ismert sportolókkal, köztük Cseh Lászlóval, Verrasztó Dáviddal és Bernek Péter úszóval találkozhatnak az óvodás és iskolás gyermekek a nyári budapesti vizes világbajnokságon résztvevő magyar versenyzőknek szervezett szurkolótáborban, ahol a délután folyamán kihirdetik a 4-18 év közötti gyermekek és fiatalok részére meghirdetett, Nem vagyunk mi kispályások című pályázat eredményeit is."az Újbudai Vízimajális nemcsak egy sportos találkozó, hanem közösségépítés is: a nemzeti érzés erősítése, nemes versengés, vetélkedés."Simicskó István honvédelmi miniszter, az esemény fővédnöke a rendezvény vasárnapi megnyitóján hangsúlyozta: az Újbudai Vízimajális nemcsak egy sportos találkozó, hanem közösségépítés is: a nemzeti érzés erősítése, nemes versengés, vetélkedés. A miniszter hangoztatta: a sport egy egyetemes nyelv, amelyet mindenki mindenhol ért és beszél, mi magyarok pedig ezt a nyelvet felsőfokon, anyanyelvi szinten beszéljük, hiszen hihetetlenül sok tehetséges sportolónk van és lesz. Hozzátette, hogy a vizes világbajnokság, amelynek az idén Magyarország adhat otthont, egy óriási próbatétel és bizonyítási lehetőség az ország számára. A miniszter szerint a sport az életre nevel, a kitartásra, küzdelemre, és a szorgalomra tanítja meg a fiatalokat.Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) alapítója, az esemény ötletgazdája szerint nagyon fontos, hogy minél korábban megszeressék a sportot a gyerekek, "hiszen annál nagyobb eséllyel épül be majd az életükbe a rendszeres testmozgás, amely a kiegyensúlyozott élet elengedhetetlen része".Felidézte, hogy másfél évvel ezelőtt született meg az ötlet, hogy létrehozzák a Nem vagyunk mi kispályások elnevezésű brandet. Céljuk, hogy a jövő nemzedékével és rajtuk keresztül a szülőkkel is megszerettessék az egészséges életmódot, a sportot, a mindennapos testmozgást. Elmondta azt is, hogy a majálison résztvevő csapatok több sportvetélkedőn mérhetik össze tudásukat, emellett vicces játékokon és kézműves foglalkozásokon is részt vehetnek.Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy 54 nap van hátra a vizes világbajnokságig, amelyen a magyar sportolók saját hazájukban tudják megmutatni "emberfeletti teljesítményüket". "A főváros is mindent igyekszik megtenni ahhoz, hogy megteremtse azokat a feltételeket, amelyek egy sportos városhoz elengedhetetlenek" - tette hozzá.(MTI-fidesz.hu)