fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Tovább erősítik az idősgondozási és a gyermekvédelmi rendszert
2017.06.23
Jövőre tovább erősítik az idősgondozási, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti rendszert - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Czibere Károly elmondta: új szolgáltatástípusként szakápolási központokat hoznak létre az eddig otthonokban élő, intenzív ápolásra szoruló időseknek. Az első ilyen intézmény felépítésére 1,7 milliárd forintot különített el a kormány."2013-ban átlagosan bruttó 143 ezer forintot kerestek az ágazatban dolgozók, ez 2017 első negyedévére 206 416 forintra nőtt."Szólt arról is, hogy megerősítik a gyermekvédelmi gondoskodásba vett gyerekek körül a "jogérvényesítési gyűrűt".Ennek részeként emelik a gyermekvédelmi ügyintézők, a gyermekjogi képviselők, a szakértői bizottságban dolgozók, valamint a speciális szükségletű gyerekekkel foglalkozók létszámát.A kormány azt szeretné, hogy a gyerekek a vér szerint családjukban kapjanak meg mindent, ami testi, lelki, szellemi fejlődésükhöz szükséges.Ehhez járul hozzá például az ingyenes gyermekétkeztetés, amire 2018-ban 79 milliárdot fordítanak.Elmondta azt is, hogy júniustól év végéig a háromévesnél fiatalabb, bölcsődébe nem járó, hátrányos helyzetű gyerekek három megyében havonta ételcsomagot kapnak egy európai uniós finanszírozású mintaprogram keretében. Ezt jövő ősszel országossá bővítenék 17 milliárd forintos költségvetési ősszegből - fűzte hozzá.Az államtitkár kitért a szociális ágazatban dolgozók megbecsülésének fontosságára is. Ezt egyebek mellett a szociális munka napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása, a továbbképzési rendszer ingyenessé tétele és a 2014 óta tartó folyamatos béremelés is jelez - mondta. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy 2013-ban átlagosan bruttó 143 ezer forintot kerestek az ágazatban dolgozók, ez 2017 első negyedévére 206 416 forintra nőtt.(MTI - fidesz.hu)