fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Az állami felelősség komoly eredményeit látjuk a köznevelésben
2017.08.27
Az állami felelősség komoly eredményeit látjuk a köznevelésben - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Hangsúlyozta: a tankönyvek kiadásának állami kézbe vételével évi 20-30 százalékos árcsökkenést értek el, így vált lehetővé, hogy szeptember 1-jétől ingyenes az összes tankönyv Magyarországon az első kilenc évfolyamon."A kormány azt vállalta, hogy megpróbálja a családok terheit jelentősen csökkenteni, nem csak a tanév kezdésekor."A miniszter úgy fogalmazott: szabadpiaci árak esetén erre nem lenne lehetőség, a nagy állami tankönyvellátó rendszer létrehozása vezetett oda, hogy nem kell fizetni a tankönyvekért.Ez a háromgyermekes családoknál több mint 40 ezer, a kétgyermekeseknél több mint 30 ezer forint megtakarítást jelent, ez a családoknál marad - tette hozzá. Balog Zoltán elmondta: a kormány azt vállalta, hogy megpróbálja a családok terheit jelentősen csökkenteni, nem csak a tanév kezdésekor. Gyermekétkeztetésre nyáron 6,7 milliárd forintot fordítottak, és most indul az az időszak, amikor minden második gyerek térítésmentesen étkezhet az iskolában - közölte.A miniszter kitért arra, hogy a magyar állam teljes felelősséget vállal nemcsak a közoktatás fenntartásáért, hanem a működtetéséért is, nemcsak a tartalmi, hanem a technikai ügyekért is.Mióta ez a rendszer van, minimálisra csökkentek azok a panaszok, amelyek hiányról szólnak, hogy a pedagógusok nem kapják meg a bérüket, hogy hiányzik a taneszköz, hogy nem sikerül kifizetni számlákat - sorolta.Megjegyezte azt is, előre tudtak lépni azzal is, hogy a következő évben 100 milliárd forinttal növelik az iskolafennartó Klebelsberg központok költségvetését, ami nagyobb biztonságot jelent a pedagógusoknak, a szülőknek és a gyerekeknek.(MTI - fidesz.hu)