fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Jövőnket meghatározó érték rejlik az egyetemekben
2017.09.08
Versenyképességünk javításához a magyar felsőoktatás hozzájárulására is szükségünk van – hangsúlyozta Varga Mihály az ELTE 383. tanévnyitó ünnepségén.

A nemzetgazdasági miniszter szerint ezért elengedhetetlen, hogy a hallgatóknak átadott ismeretek a munkaerőpiacon relevánsak, a kutatási eredmények a társadalom és a nemzetgazdaság számára hasznosak legyenek. Olyan rendszer létrehozása szükséges, amelyben minden szinten van kapcsolódás a kutatás, az oktatás és a termelő szféra között – jelentette ki a tárcavezető.Varga Mihály kiemelte: ezért a kormány azt kívánja elérni, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a felsőoktatásban is a nemzetközi versenyben bizonyítottan erős területekre koncentrálhassa, a hazai intézmények az általuk képviselt területen világszínvonalú képzést nyújtsanak, és megállják a helyüket a nemzetközi kutatás-fejlesztési és innovációs térben is. Mint mondta: azt várjuk, hogy az egyetemek azon szakok esetében is nyissanak a gazdasági élet szereplői felé, amelyek kevésbé kapcsolódnak az ipari területekhez.(Nemzetgazdasági Minisztérium)