fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Stratégiai szövetségesek kellenek a sikeres gazdasági átalakuláshoz
2017.09.28
Stratégiai szövetségesek kellenek a sikeres gazdasági átalakuláshoz, hiszen az országok közötti versenyben azok lesznek eredményesek, amelyek meg tudják szólítani a vezető vállalatokat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a szoftverfejlesztő Sap Hungary Kft.-vel kötött stratégiai partnerségi megállapodás aláírása alkalmával.

A miniszter arra számít, hogy az együttműködés erősítheti a német-magyar kapcsolatokat, a két ország gazdasági együttműködésének eredménye pedig rekordot dönthet idén. Ablonczy Balázs, a német SAP magyarországi leányvállalata, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy alkalmazottaik száma a következő két-három évben három-négyszáz fővel nőhet, emellett folytatják partneri együttműködéseiket a magyarországi cégekkel. Erősítik a startup cégek számára kiírt programjaikat, valamint segítik a kis- és középvállalkozásokat digitális ismereteik bővítésében."azok az országok lesznek sikeresek, amelyek az új technológiákat a leggyorsabban vezetik be és a legsikeresebben hangolják össze termelésüket a digitalizációval."A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a versenyképesség feltételei világszerte átalakulnak és azok az országok lesznek sikeresek, amelyek az új technológiákat a leggyorsabban vezetik be és a legsikeresebben hangolják össze termelésüket a digitalizációval. A miniszter arra számít, hogy az SAP Hungary és a kormány stratégiai partnersége nem csak Magyarország digitális átalakulását segítheti, de erősítheti a német-magyar kapcsolatokat is, a két ország gazdasági együttműködésének eredménye pedig rekordot dönthet idén. Elmondta, hogy az SAP Hungary alkalmazásait a Magyarországon működő nagyvállalatok többsége már használja, a cég növekedése pedig csaknem kétszeresen haladja meg az anyavállalat globális bővülését. Kiemelte azt is, hogy az aláírt partnerségi kapcsolat az oktatásra is kiterjed, így a vállalat 16 magyarországi egyetemmel működik együtt és 5 ezer hátrányos helyzetű ember informatikai oktatását biztosítja.A tárcavezető felidézte, hogy a digitális átállás sikerét az együttműködésen túl többek között a nagy sebességű, országos internethálózat kiépítésével és az ötödik generációs megoldások (5G) támogatásával segíti, a kutatásfejlesztési beruházásokat pedig adókedvezménnyel támogatja.Ablonczy Balázs hangsúlyozta, hogy szerepet vállalnak a tudásmegosztásban is, hiszen nem csupán a magyar gazdaságnak van szüksége új tudásra, ezért a Programozd a jövőd! programhoz csatlakozva ingyenes képzéseket tartanak a felsőoktatási intézményekben. A cégvezető szerint a stratégiai megállapodás nem csak a vállalkozás eddigi eredményeinek elismerése, de azt is jelzi, hogy a kormány nyitott a további fejlesztésekre és arra, hogy a magyar gazdaság új tudással gyarapodjon.Az SAP AG a világ legnagyobb üzleti szoftver- és felhőinformatikai cége, a német tőzsde egyik legértékesebb vállalata. 2016-ban globális árbevétele elérte a 22 milliárd eurót. Magyarországi leányvállalata, az SAP Hungary Kft. több mint ezer alkalmazottat foglalkoztat, beruházásainak értéke 2010 óta elérte a 14 milliárd forintot. Árbevétele 20 százalékos éves növekedéssel tavaly meghaladta a 28 milliárd forintot. A cég vezetője nemrég elmondta, hogy árbevételük várhatóan idén is nőni fog, eredményeikhez pedig a magyar gazdaság teljesítménye is hozzájárul.(MTI-fidesz.hu)