fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Orbán: az Európai Parlament megkezdte a Soros-terv végrehajtását
2017.10.20
Nem túlzás azt mondani, hogy az Európai Parlament megkezdte a Soros-terv végrehajtását azzal a jelentéssel, amelyet a képviselő-testület belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) fogadott el az uniós menekültügyi eljárásokat szabályozó dublini rendszer reformjáról - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozója után.

"Nem kevesebb van a puskacsőben, mint az a golyóbis, amely szerint ezentúl létrejönne Európában egy állandó, kötelező és felső határ nélküli szétosztási mechanizmus, vagyis egy kötelező betelepítési kvóta" - nyilatkozott Orbán Viktor a közmédiának. A jelentés nem a mostani helyzet kezeléséről, hanem a jövőről szól, és negligálja azt a veszélyt, hogy kapcsolat áll fenn a migráció, illetve a terrorizmus és a közbiztonság romlása között, továbbá el is venne jogköröket a tagállamoktól - tette hozzá."Amíg ez a kormány van, és ennek a kormánynak az élén én állok, addig semmilyen betelepítés meg kvóta nem lesz Magyarországon.""Igaz, hogy kötésig állunk a küzdelemben, hogy megvédjük nemzeti szuverenitásunknak ezt a szeletét, de eddig ez sikerült, hiszen ez idáig a mi döntésünk volt, hogy ki tartózkodhat Magyarország területén, azonban az Európai Parlament most minden korábbinál erősebb támadást indított a szuverenitásunk ellen" - fogalmazott a kormányfő. Kijelentette, jól jönne ilyenkor a nemzeti egység, de ez nincs meg, mert az "ellenzéki pártok Brüsszelnek a kötelező kvótára épülő bevándorláspolitikáját támogatják". Orbán Viktor felháborítónak nevezte, hogy a kérdéses javaslat kidolgozásában is vett részt magyar ellenzéki politikus, és hangsúlyozta, hogy "kevés alávalóbb dolgot" ismer annál, mint ha valaki a "magyar nemzeti érdekekkel szemben dolgozik Brüsszelben menekültügyben"."Amíg ez a kormány van, és ennek a kormánynak az élén én állok, addig semmilyen betelepítés meg kvóta nem lesz Magyarországon" - szögezte le a miniszterelnök, hozzátéve, hogy kemény és elhúzódó vitákra kell számítani, ezért "jól fel kell kötni a nadrágot". Orbán Viktor beszélt a "példa nélküli" szerdai esti munkavacsoráról is, amelyre Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hívta a visegrádi országok - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia - kormányfőit. Mint mondta, bizonyos ügyekben "aggasztó, szinte reménytelen" az álláspontok különbözősége a két oldal között, és nem is annyira politikai, inkább kulturális gyökerű nézetkülönbségekről van szó, ahogyan Európa jelenét és jövőjét, például a migráció kérdését látják. "Mindennek ellenére a találkozó eredményes volt, hiszen számos félreértést tisztáztunk, el tudtuk mondani Juncker úrnak, hogy több tiszteletet szeretnénk kapni a közép-európai államok polgárainak, közöttük a magyaroknak is" - hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint van esély az együttműködés javulására a felek között. Továbbá kijelentette: fel kell ismerni, hogy ma Közép-Európa a legsikeresebb térsége az EU-nak.Orbán Viktor végezetül azon véleményének is hangot adott, hogy fontos lenne felgyorsítani a csatlakozási tárgyalásokat Montenegróval és Szerbiával, hogy a két ország, de különösen az utóbbi minél hamarabb tagja lehessen az Európai Uniónak. Ez stabilizálná az EU helyzetét a balkáni régióban - tette hozzá a kormányfő. Emellett közölte, az állam- és kormányfők ülésén a török helyzet is napirendre került, és hangsúlyozta: "a Balkán nélkül nem lehet értelmezni Törökországot".(MTI-fidesz.hu)