fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Megéri piaci körülmények között dolgozni
2017.11.22
A jelentős béremelkedés miatt a nagyobb terhelés ellenére is egyre inkább megéri piaci körülmények között munkát vállalni, így nem meglepő, hogy szeptemberben majdnem 50 ezerrel dolgoztak kevesebben a közfoglalkoztatásban, mint egy éve - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna esti műsorában.

Simon Attila István szerint mivel a bérek tavaly is jelentősen emelkedtek, nem lehet az alacsony bázisnak tulajdonítani az idei magas növekedési ütemet. Hangsúlyozta, a jutalmak és prémiumok kifizetése nagyrészt az utolsó hónapra esnek, ezért joggal lehet számítani arra, hogy az első 9 hónaphoz hasonló mértékű, 12-13 százalékos lesz az éves bérnövekedés is. Simon Attila István szerint a reálbérek átlagosan 10,2 százalékkal nőhetnek az idén, az emelkedés az első 9 hónapban 11,3 százalék volt. Utóbbi - mint fogalmazott - azért is különösen fontos, mivel az egy éve megkötött bérmegállapodás szerint a kormány 11 százalék feletti emelkedésnél vállalta, hogy 19,5 százalékra mérsékli a szociális hozzájárulási adót, ezt követően pedig 4 éven át évente további 2 százalékkal csökkenti azt.(MTI - fidesz.hu)