fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Az önkormányzatok nem kérnek Soros bevándorlásszervező irodáiból
2017.12.05
Az önkormányzatok nem kérnek Soros György bevándorlásszervező irodáiból, sem pedig abból, hogy a magyar falvaikat és városokat migránsok lepjék el - mondta Szita Károly kedden Csepelen, sajtótájékoztatón.

A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke elmondta, aggodalommal figyeli a Brüsszelből és a Soros György környékéről érkező legújabb híreket."Soros György abban érdekelt, hogy beavatkozzon a magyar választásokba és, hogy ezt a kormányt leváltsa, helyére pedig a migrációpárti ellenzéket ültesse."Szita Károly hangsúlyozta, Brüsszelből olyan hírek érkeztek, hogy az unió vezetői támogatnák a felső korlát nélküli betelepítést.Hozzátette, eszerint azok az országok lennének a betelepítés célországai, ahol jelen pillanatban kevés migráns van, vagy egyáltalán nincsen. Egyértelműen következik, hogy Magyarország lenne az egyik fő célpont – mutatott rá Szita Károly.Kaposvár polgármestere emlékeztetett arra is, hogy Soros György bevándorlásszervező irodákat kíván létrehozni vidéki városokban. Kettőt már be is jelentettek: az egyiket Pécsen, a másikat Debrecenben - sorolta.Szita Károly úgy fogalmazott, Soros György több százezer dollárt oszt szét az elkövetkezendő hetekben, hogy a migrációt támogató politikáját a lehető legszélésebb körben Magyarországon is érvényre tudja juttatni.Fotó: fidesz.hu"azok az országok lennének a betelepítés célországai, ahol jelen pillanatban kevés migráns van, vagy egyáltalán nincsen."Mi magyar település vezetők, sem a bevándorlásszervező irodákból, sem a migrációból, azért sem kérünk, mert az a biztonság, ami minket körülvesz, egyik pillanatról a másikra megszűnne – hangsúlyozta Szita Károly.A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke közölte, találkozást kezdeményez a többi a településvezetővel, hogy egyértelműen kinyilvánítsák ezt a véleményüket.Emlékeztetett arra, hogy egy esztendővel ezelőtt, levélben fordult 2500 magyar településvezető Jean Claude Junkerhez, az Európai Bizottság elnökéhez, hogy tegyen le arról a szándékáról, hogy kötelező betelepítési kvóta legyen Magyarországon. Hozzátette, sajnos, úgy látszik, hogy nem tett le róla, hanem még nagyobb erővel kívánják érvényre juttatni, amiből a magyarok nem kérnek.Szita Károly hangsúlyozta, Soros György abban érdekelt, hogy beavatkozzon a magyar választásokba és, hogy ezt a kormányt leváltsa, helyére pedig migrációpárti ellenzéket ültesse.Borbély Lénárd Csepel város polgármestere leszögezte, a budapesti kormánypárti polgármesterek nevében csatlakoznak Szita Károly kezdeményezéséhez.Itt Budapesten mi sem szeretnénk, ha olyan irodák nyílnának, amelyek a bevándorlást segítenék –tette hozzá.Büszkék vagyunk arra, hogy Budapest az egyik legbiztonságosabb város – hangsúlyozta Csepel város polgármestere.Borbély Lénárd elmondta, Csepel azok közé a 2500 település közé tartozik, ahol az önkormányzeti testület többsége elutasította a kötelező betelepítési kvótát. Nem szeretnénk úgy járni, mint Németország vagy Olaszország, ahol a migránsok gyakorlatilag ellepték a nagyvárosokat, mi szeretnénk megőrizni a magyar kultúránkat - közölte a polgármester.Borbély Lénárd arról beszélt, mindennek azért is van kiemelt jelentősége Csepelen, mert 2014-ben ott (a Budapest 17. országgyűlési egyéni választókerületben) olyan képviselőt választottak Szabó Szabolcs (MSZP-Együtt-DK-PM-MLP) személyében, aki szerinte teljesen szembemegy az ott élők akaratával.Szerinte Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa "személyesen és pártján keresztül is azt támogatja, hogy 15 ezer embert betelepítsenek Magyarországra, Budapestre, és ha már ő itt helyben képviselő, akkor akár Csepelre is".A XXI. kerületi Ady Endre úti lakótelepen tartott sajtótájékoztatón a polgármester kiemelte, hogy a városrészben számtalan önkormányzati lakás van, és ezeket eddig a rászoruló családoknak utalták ki. Azt mondta, nem szeretnék, ha - a nyugat-európai országokhoz hasonlóan - arra kényszerítenék őket, hogy ezekből a lakásokból a magyar családokat kiköltöztessék, és a helyükre migránsokat kelljen betelepíteni. (fidesz.hu, MTI)