fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Rendkívül veszélyes az EP határozata
2017.12.12
A kivételes eljárásban tárgyalt javaslat összevont vitájában Németh Szilárd mind Magyarországra, mind Európára nézve rendkívül veszélyesnek nevezte az EP november 16-ai plenáris ülésén elfogadott véleményét.

Hozzátette: már a javaslat címét sem egyszerű megfejteni, de amikor belelapoznak abba, kiderül, hogy "az gyakorlatilag a Soros-terv". Megjegyezte, az EP-ben elfogadott javaslat a második lépcsője az uniós jogalkotásnak, mert az Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottság (LIBE) már októberben elfogadta ezt az előterjesztést."az EP-határozat teljes egészében szembemegy a magyar érdekekkel és nemcsak Magyarország, hanem valamennyi ország szuverenitását csorbítja."Németh Szilárd szerint a határozatban egyértelműen kimondják: szükség van a kötelező kvótára. Szerinte ez azt jelenti, amit Soros György leírt, vagyis évente 1-1,5 millió embert - leginkább a muzulmán országokból - kell beengedni és szétosztani a 27 tagországban felső létszám- és időkorlát nélkül. A kormánypárti képviselő értékelése szerint ezzel gyakorlatilag egész Európára kötelezővé tennék a párhuzamos társadalmakat.A terv részeként beszélt arról, hogy attól a tagállamtól, amely ebben nem hajlandó részt venni, elvennék azt a pénzt, amely uniós tagállamként jár neki. Ezek felzárkóztatási és földalapú támogatások - jegyezte meg, hozzátéve: ezekből a pénzekből új pénzalapokat hoznának létre, amelyből jutalmaznák azokat, akik a bevándorlóországokat akarnak létrehozni. Szó van büntetésről is - folytatta Németh Szilárd -, minden egyes be nem fogadott bevándorló után az országnak 78 millió forintot kellene befizetnie Brüsszelnek.A fideszes politikus szerint szembemegy a genfi egyezménnyel és a dublini rendszerrel, hogy az ideérkezők megválaszthatnák hol élnek. A menekültügyi egyezmények szerint az első biztonságos országban kell dönteni arról, ki az, aki menekült - magyarázta. Hozzátette: 30 fős csoportok dönthetnek arról, hol szeretnének élni. A családegyesítésre vonatkozó elképzeléseket is elképesztőnek nevezte, mert "bemondásra" lehetne családokat létrehozni. Elmondta, a nemzetbiztonsági szervek szerint egy-egy ember után 10-15, akár 20 családtag is érkezhet Európába. Szólt az úgynevezett szponzorációról is, ami elmondása szerint arról szól, hogy ha vannak olyan "álcivil szervezetek, Soros-szervezetek", amelyek részt vehetnek a menedékkérők szétosztásában és ezért fizetnék is őket.Németh Szilárd úgy összegzett: ez az EP-határozat teljes egészében szembemegy a magyar érdekekkel és nemcsak Magyarország, hanem valamennyi ország szuverenitását csorbítja. Közölte, a határozat a lisszaboni alapszerződéssel is ellentétes, amely kimondja, hogy a menekültügy közösségi, a bevándorlás azonban tagállami hatáskör. Ez a határozat ezt a kettőt összemossa, hogy a nemzetállamok szuverenitását megkérdőjelezze - mondta. Kitért arra, a menekültek az összes bevándorló másfél százalékát teszik ki, míg a gazdasági bevándorlók, illegális bevándorlók 98,5 százalékukat.Németh Szilárd szerint csorbítja a határozat azon nemzetállami hatáskört is, hogy a közrendet, közbiztonságot garantálja. Szólt arról is, hogy a múlt héten három kötelezettségszegési eljárás is indult Magyarország ellen, az egyik a felsőoktatási törvény miatt. De mindenki tudja, hogy ez nem a felsőoktatási törvényről szól, hanem a Soros-egyetemről - közölte. Németh Szilárd azt kérte az Országgyűlés valamennyi frakciójától, nyilvánítson véleményt: elfogadja, vagy ellenáll a Soros-tervnek.Tuzson Bence szerint az EP lépést váltott azzal, hogy elfogadta ezt a határozatot, amely a kötelező betelepítésről szól és a Soros-terv több elemét is tartalmazza.(MTI-fidesz.hu)