fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Több mint 2 millióan mondanak nemet a Soros-tervre
2017.12.19
A "Soros-terv" minden egyes pontjára több mint 2 millióan mondanak nemet - jelentette ki Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára keddi budapesti sajtótájékoztatóján, közölve: a postán beérkezett kérdőívek több mint 90 százalékát már feldolgozták.

Az eredmények azt mutatják: a magyarok egyhangúlag elutasítanak minden olyan tervet, amely a bevándorlást segíti, ösztönzi - mondta a politikus."Akik nem veszik figyelembe ezt az eredményt, és támogatják a betelepítési terveket, azok szembe mennek a magyarok akaratával."A konzultációban részt vevők egységesen elutasítják évi egymillió bevándorló Európába telepítését, a már itt lévők kötelező szétosztását, az Európába érkező migránsok 9 millió forintos anyagi támogatását, továbbá kiállnak a kerítés védelme mellett, és nem fogadják el, hogy nyomás alá helyezzék a betelepítést ellenző országokat - fejtette ki.Dömötör Csaba szerint új egyetértési pontok jöttek létre Magyarországon, melyek közül a legfontosabb, hogy a magyarok nem szeretnék, ha Magyarország bevándorlóországgá válna. "Most már több mint 2 millió magyar ember kiállása segíti a kormány küzdelmét" - jelentette ki.Az államtitkár úgy fogalmazott: a konzultáció a demokratikus párbeszédnek Európában is egyedülálló eszköze. A konzultáció eredménye pedig világos üzenet - mondta az államtitkár -, és "azt gondoljuk, hogy ez minden magyarországi közéleti szereplőre érvényes". Akik nem veszik figyelembe ezt az eredményt, és támogatják a betelepítési terveket, azok szembe mennek a magyarok akaratával - tette hozzá."Az Európai Unió intézményei és a nyugat-európai országok jelentős része erőltetik a kötelező kvótás megoldást."Kovács Zoltán kormányszóvivő a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a nemzeti konzultáció kezdte óta felgyorsult a "Soros-terv" végrehajtása Európában, az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi (LIBE) bizottsága után az EP is egyértelmű mandátumot adott a kötelező betelepítési kvótáról szóló tárgyalások megkezdésére.Azokat az országokat pedig - köztük Magyarországot -, amelyek nem akarnak ebben részt venni, látványosan pellengérre állítják, megpróbálják megbüntetni - fűzte hozzá.A szóvivő megjegyezte: az Európai Unió intézményei és a nyugat-európai országok jelentős része erőltetik a kötelező kvótás megoldást."Arra számítunk, hogy januártól újult erővel lángol fel majd az a szándék, kísérlet, hogy a kötelező kvótákat ránk erőltessék" - mondta Kovács Zoltán.Arra a felvetésre, hogy egyre több önkormányzat tiltakozik a Nyílt Társadalom Alapítvány által támogatott civil szervezetekkel kapcsolatban, Dömötör Csaba úgy reagált: megalapozott az a gyanú, hogy ezek a szervezetek a bevándorlást fogják segíteni, ezért nem csodálkozik azon, hogy önkormányzatok megpróbálnak minden eszközzel fellépni a betelepítési tervek ellen.(MTI - fidesz.hu)