fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Azért harcolunk, hogy Brüsszel ne kényszerítsen Magyarországra kötelező kvótákat
2017.12.31
A gazdasági eredmények megőrzéséhez és a bevándorlás feltartóztatásához arra van szükség, hogy 2018 tavaszán is Orbán Viktor alakíthasson kormányt – fogalmazott Gulyás Gergely az ATV-nek adott interjújában.

A Fidesz frakcióvezetője az interjúban elmondta, az elmúlt három és fél évben több tucat alkalommal volt lehetősége az ellenzéki pártok valamennyi vezetőjének és képviselőjének közvetlenül a miniszterelnökkel vitáznia a parlamentben napirend előtti felszólalás után, illetve azonnali kérdés keretében. Nem érzem úgy, hogy a magyar parlamentáris demokrácia ne adna maximális lehetőséget az ellenzéki pártok vezetőinek a kormányfővel való vitára – jegyezte meg. Felhívta a figyelmet arra, csak idén ősszel a parlamenten kívül, a nyilvánosság előtt külön-külön vitatkozott a Jobbik frakcióvezetőjével, az MSZP frakcióvezetőjével, a Liberálisok elnökével, a törvényalkotási bizottság szocialista alelnökével és Schiffer Andrással is, ha szabad őt ide sorolni. Tehát a válaszom tényszerű cáfolata annak, hogy csak szocialistákkal vitatkoztam volna – tette hozzá. Az értelmes vitától nem zárkózom el, kérdés, hogy a kampány erre lehetőséget ad-e – válaszolta arra a kérdésre, hogy most is leülne kettesben vitázni a Jobbik frakcióvezetőjével vagy elnökével."az, hogy egy párt képes kompromisszumot kötni az ország érdekében, az nem árulás vagy a gyengeség, hanem az erő jele."Az interjúban szóba került az ellenzéki pártok parlamentben tanúsított viselkedése is. Gulyás Gergely emlékeztetett, Kövér László házelnökként többször is utalt arra, hogy a 2010-ben a parlamentbe jutott pártok sok szempontból, különösen például a parlamenti viselkedés alapvető demokratikus normáit alapul véve azokat a korábban íratlanul is követett szabályokat sem érezték magukra nézve kötelezőnek, amelyek időközben - döntően éppen az ő vállalhatatlan viselkedésük miatt - írottá váltak. Az Országgyűlés működésének megakadályozása érdekében az elnöki pulpitus elfoglalása a Jobbik frakció részéről, vagy az LMP képviselőinek infantilis viselkedése, amikor egy fideszes felszólalás alatt a felszólaló mögé állva óvodás módon papírokat tartanak a magasba, olyan balkanizálódása az ellenzéki parlamenti munkának, amely 2010 előtt nem volt jellemző és szomorú, hogy azóta azzá vált – jelentette ki.A frakcióvezető arról is beszélt, hogy a magyar balliberális oldal különböző pártjai odáig hiszterizálták a saját szavazóikat, hogy az ésszerű és az ország érdekében álló alkalmi kompromisszumok megkötése a kormánnyal a saját szűk, csekély győzelmi esélyekkel kecsegtető méretű szavazótáboruk körében elfogadhatatlan. Ha elfogadjuk azt, hogy a politikai pártoknak - természetesen saját szempontjaikra is tekintettel - alapvetően az ország javát kell szolgálniuk, akkor az a helyzet, hogy amit a magyar baloldal kialakított, ezzel ellentétes és helytelen – fogalmazott.Botka László azon felvetésére, hogy a Fidesz irányít az ellenzéki térfélen is Gulyás Gergely azt válaszolta, körülbelül fél év telt el Botka miniszterelnök-jelöltté válása és az országos választmányi elnöki tisztség elvesztése között, és ha igaz lenne az állítás, amit megfogalmaz, hogy árulók vannak az MSZP-ben, akkor ő ezt a párt legfontosabb testületének vezetőjeként éveken keresztül nem vette észre vagy megtűrte. Mindkettő Botka politikai alkalmatlanságának a legékesebb bizonyítéka – fűzte hozzá, megjegyezve: Botkára nemhogy a kormányfői, de még a miniszterelnök-jelölti kabát is túl nagy. A Fidesz frakcióvezetője az MSZP-ben nem ügynököket lát, hanem félelmet bármilyen ésszerű és nyilvános politikai megegyezéstől. Attól nem lesz senki őfelsége ellenzéke, mert képes párbeszédre a kormánnyal – húzta alá, hozzátéve: az, hogy egy párt képes kompromisszumot kötni az ország érdekében, az nem árulás vagy a gyengeség, hanem az erő jele.Az interjúban szóba került a migráció kérdése és Soros György ténykedése is. Gulyás Gergely felhívta a figyelmet arra, Soros György a saját tervét Soros-tervként, „az én tervem a migrációról” - angol nyelven - szó szerint így tette közzé. Tehát Soros-terv létezik, hogy ennek milyen hatása, milyen befolyása van, erről lehet vitatkozni, de ha valaki tud olvasni, akkor arról, hogy ez a terv létezik, szerzője és névadója egyaránt Soros György, erről nagyon nehéz vitatkozni – fejtette ki. Elmondta, a kormány károsnak, veszélyesnek tartja és látja azt a befolyást, amelyet Soros György európai intézményekre és egyes tagállamokra, illetve az általa pénzelt civil szervezetekre gyakorol. Ez az ellenzék és a kormány kapcsolatában csak azért eredményezhetett változást, mert az ellenzék a bevándorlási vitában Soros György pártjára állt – fűzte hozzá. Leszögezte, a kormány mondanivalóját bevándorlásügyben egyáltalán nem a gyűlölet irányítja, hanem a józan ész."a kormány károsnak, veszélyesnek tartja és látja azt a befolyást, amelyet Soros György európai intézményekre és egyes tagállamokra, illetve az általa pénzelt civil szervezetekre gyakorol."Kitért arra is, nem csupán arról van szó, hogy Soros György szimbolikus alakja a bevándorlást támogató politikának, hanem arról, hogy ő effektív lobbitevékenységet fejt ki Magyarország ellen; Maffiaállamnak nevezte Magyarországot. Mind az európai döntéshozatalban, a Bizottság és az Európai Parlament szintjén, mind az egyes tagállamoknál, mind az általa uralt sajtóban és az általa támogatott civil szervezeteknél nagyon komoly nyomást gyakorol a migráció támogatása és Magyarország lejáratása érdekében; ezt mi a kampányban sem fogjuk elhallgatni – jelentette ki Gulyás Gergely. A képviselő szerint minden olyan lépésre szükség van, amely a bevándorláspolitika Brüsszel által jelenleg erőltetett formáinak a megakadályozására alkalmas.Bízzunk abban, hogy a józan észnek és a racionális érveknek is lehet szerepe a döntéshozatalban. Aki kvótát akart, annak szembesülnie kellett azzal, hogy a kvóta nem működik – fogalmazott.Kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a német sajtó 70-80 százaléka egyértelműen baloldali vagy zöld szimpatizáns; őszinte és leplezetlen gyűlölettel tekintenek mindazon értékekre, amelyet a magyar kormány képvisel.Hozzátette: a német sajtóban jelen lévő, a magyar kormánnyal szembeni gyűlölet, amely szinte minden politikai cikkből kiviláglik, károsan befolyásolja a német közéletet. De a politikai kapcsolataink ennek ellenére a CSU-val kiválóak, a CDU-val jók, kiegyensúlyozottak, ha nem is mindenki ért bennünket, mégis nagyon sok barátunk van Németországban – fejtette ki.Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálataival kapcsolatban leszögezte, az ÁSZ-nak a jogszabályok alapján kell eljárni és nem lehet tekintettel a pillanatnyi politikai helyzetre. „És hogy erre az Állami Számvevőszék nincs tekintettel, azt az ügy időzítése is jól bizonyítja, mivel az én megítélésem szerint a bírság kilátásba helyezésének időpontja politikailag a Jobbiknak használ, nekünk pedig árt. (…) A Jobbik az áldozat szerepében tud tetszelegni” – jelentette ki. Felhívta a figyelmet arra, a Domokos László vezette számvevőszékkel szemben az elmúlt hét évben az ellenzéki pártok sem vetették fel soha a politikai elfogultság vádját. A Jobbik most viszont nem jogi, hanem politikai érvekkel támadja az ÁSZ-véleményt – húzta alá. Elmondta, csak azt a két jobbikos plakátszerződést ismeri, amelyek a sajtóból megismerhetőek voltak, ezek viszont iskolapéldái a színlelt szerződésnek.A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy a parlament tavaszi ülésszakának választások előtti időtartamát akkor lehet véglegesen meghatározni, hogyha megismerjük a választások időpontját."annál nagyobb a legitimációja egy kormánynak, minél nagyobb bizalmat kap a választóktól."Az interjúban szóba került a 2018-as választás is. Gulyás Gergely nem tartja valószínűnek a "csúcsjavítást", vagyis a 2010-es eredmény túlszárnyalását. Az a cél, hogy a Fidesz és a KDNP pártszövetsége tudjon kormányt alakítani, ehhez pedig száz mandátumra van szükség – fejtette ki.Aláhúzta, a gazdasági eredmények megőrzéséhez és a bevándorlás feltartóztatásához arra van szükség, hogy 2018 tavaszán is Orbán Viktor alakíthasson kormányt. Természetesen annál nagyobb a legitimációja egy kormánynak, minél nagyobb bizalmat kap a választóktól – tette hozzá.Az interjú végén a választások után lehetséges pozíciókról kérdezték Gulyás Gergelyt. A frakcióvezető közölte, a kormánypártoknál az a világos elv, hogy a választásokat meg kell megnyerni, ott kell jól szerepelni, hiszen a választási eredmény ismerete nélkül azt sem tudjuk, hogy ezek a kérdések aktuálisak-e egyáltalán.(atv.hu-fidesz.hu)