fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Senki nem tehet egy nemzetiséget kollektíven bűnössé
2018.01.28
Senki nem vádolhat kollektív bűnösséggel egy nemzetet, egy nemzetiséget, amelyik kormány ebben részt vesz, az az egyik legnagyobb bűnt követi el, mivel saját polgáraira támad - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője vasárnap Békásmegyeren, az onnan elhurcolt németekre emlékező rendezvényen, kijelentve: nincs kétféle nemzet.

Egy nemzet létezik, amelyet nemzetiségei tesznek egésszé, hagyományai egymásra épülnek, egymást gazdagítják, a közösen megélt történelem pedig összefűz bennünket - fogalmazott a miniszter.Fotó: NGM "Az emlékezet továbbvitele nyitja meg az utat egy jobb ország, egy jobb társadalom megteremtése előtt."Hangsúlyozta, mára új tartalmat nyert az emlékezés, hiszen a diktatúra eltűntével a magyaroknak is őszintén szembe kell nézniük múltjukkal, mert e nélkül "nem nyerhetjük vissza azt a nemzeti önbizalmat, amelytől megfosztott bennünket a kommunizmus".Az akkori magyar vezetés "maga volt bűnös abban, hogy rengeteg magyar embert áldozott fel politikai érdekeinek oltárán" - mondta, megjegyezve, a hatalom "azokat az embereket szakította el szülőföldjüktől, akiket oltalmaznia kellett volna".A kétszázezernél több kitelepített szíve mindennek ellenére magyar maradt, s magukat a magyar nemzet részeinek érezték - mutatott rá.Felidézte: 72 esztendeje, a németek elüldözésének első napján ezernél is több embert indítottak útjára, a következő időszakban csak Békásmegyerről 2281 embert kényszerítettek otthona elhagyására. Ez a település számára olyan tragédia volt, amelynek hatását máig érzik az itt élők - mondta.Békásmegyer, Óbuda és Magyarország lett kevesebb az elűzött családok gyermekeivel, unokáival, ez hatalmas, pótolhatatlan veszteség - fogalmazott Varga Mihály, kiemelve: nem szabad megfeledkeznünk mindarról, amit a magyarországi németek tettek és tesznek az országért.Szólt arról, hogy az utóbbi években a magyarországi német iskolák száma az ötszörösére, diákjaiké a háromszorosára ugrott, és immár közel 200 ezren vallják magukat a magyarországi német közösséghez tartozónak.Hangsúlyozta, az emlékezet továbbvitele "nyitja meg az utat egy jobb ország, egy jobb társadalom megteremtése előtt, ezért a múltunkra való emlékezés része Magyarország újjáalakulásának; ez megerősít bennünket abban a tudatban, hogy a saját értékeinkért, érdekeinkért és a polgárainkért nekünk magunknak kell kiállnunk".(MTI - fidesz.hu)