fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Egerben állítják ki Székely Bertalan Egri nők című alkotásának változatát
2018.01.30
Egerben állítják ki Székely Bertalan Egri nők című híres festményének kisebb változatát, amelyet a magyar kormány egy aukción vásárolt meg.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kedden Budapesten kiemelte: a vásárlással a kormány lehetővé tette, hogy az egyik legismertebb magyar történelmi alkotás kisebb változata, amely korábban magántulajdonban volt, most köztulajdonba kerüljön. Hozzátette: a kormány elővásárlási jogával élve 42 millió forintért vásárolta meg a védett festményt. "a vásárlással a kormány lehetővé tette, hogy az egyik legismertebb magyar történelmi alkotás kisebb változata, amely korábban magántulajdonban volt, most köztulajdonba kerüljön."Kiemelte: a kép vásárlása erősíti azt a kormányzati programot és szándékot, amely arra törekszik, hogy a magyar műkincsek visszakerüljenek eredeti helyükre vagy azokra a helyekre, ahol téma szerint valamilyen módon kapcsolódási pontot találnak, így kerül most az egri vár 1552-s ostromát ábrázoló kép a hevesi megyeszékhelyre. Csepreghy Nándor szerint a kép ma is szimbolikus jelentéssel bír és arra hívja fel a figyelmet, hogy Magyarország már számos alkalommal volt védőbástyája Európának.  Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő elmondta, hogy a festményt az egri Érseki Palotában állítják ki februárban, az érdeklődők ingyenesen tekinthetik meg az alkotást. Kiemelte: az Egri nők című festmény a város szimbóluma is, amely kifejezi a szabadságot, hazaszeretet és a küzdeni akarást. Habis László, Eger polgármestere elmondta, hogy a város pályázik a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címre, amely erősítheti Eger ismertségét Európa- és világszerte, de lehetőséget ad a régió felzárkóztatására és egy értékalapú európai párbeszédre is. Kieselbach Tamás galériavezető hangsúlyozta: hosszú évek óta azon dolgozik, hogy az európai rangú, sokszor világszínvonalú magyar műalkotások Európában és a világban is elismertté váljanak. Mindezek mellett a galéria jelentős feladatának tartja, hogy a külföldön rekedt vagy lappangó magyar kincseket visszahozzák az országba. Székely Bertalan Egri nők című festményének kisebb (74-szer 59 centiméteres) változata 1867-ben készült és még az alkotó életében Ernst Lajos gyűjteményébe került. Az Egri nők című monumentális (227-szer 176,5 centiméteres) festményt 1867-ben festette Székely Bertalan. Az olajfestményt a következő évben kiállították Egerben, a helyi nőegylet gyűjtést indított a kép megszerzésére. Adományokból két hónap alatt összegyűlt a szükséges összeg, amelyből az egri nők a képet az akkori Magyar Nemzeti Múzeum számára megvásárolták. A nagy méretű kép hátán ma is ott a címke: "Az egri nők ajándékozták 1868. május 5-én".(MTI-fidesz.hu)