fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
2020 végére az M4-es autópálya mindhárom szakasza elkészül
2018.02.01
Az M4-es autópálya mindhárom szakasza elkészül 2020 végére a szerdai kormánydöntés értelmében - jelentette be a földművelésügyi miniszter csütörtökön Szolnokon, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének Gazdafórum című rendezvénye előtti sajtótájékoztatón.

Fazekas Sándor elmondta: az M0-s és a Cegléd közötti 44 kilométeres szakasz már 2019-ben elkészül. A Cegléd és Abony közötti 18 kilométeres, valamint az Abony és Fegyvernek közötti 33 kilométeres szakasz építése is véget ér 2020 végére - számolt be."megduplázódtak a nemzeti forrásból nyújtott agrártámogatások."A miniszter a sajtótájékoztatón az agráriumról elmondta, megduplázódtak a nemzeti forrásból nyújtott agrártámogatások, a 2010-es évi 52,8 milliárd forintról 109 milliárd forintra nőttek 2018-ra. Hozzátette, a lehető legnagyobb mértékű nemzeti támogatást kapják a szarvasmarha-, tej- és juhágazat szereplői. Emellett a korábbi keretösszeg többszörösét fordítja a kormány a baromfi- és sertéságazat támogatására- jegyezte meg. A nemzeti támogatás összege a baromfiágazatban 2010-ben 4 milliárd forint volt, 2016-ban pedig 13,2 milliárd forint.Ugyanezen időszakban a sertéságazatban 6 milliárd forintról 17,1 milliárd forintra nőttek a támogatások a miniszter szerint, aki szólt arról is, hogy az elmúlt években több mint kétszeresére emelkedett a gazdálkodók állatgyógyászati kiadásait támogató keret is, 4,5 milliárd forintról 10,5 milliárd forintra.Fazekas Sándor kiemelte: Magyarországon 2010 óta ötvenezerrel többen dolgoznak a mezőgazdaságban és mintegy huszonkétezerrel nőtt az élelmiszeriparban dolgozók száma. Hozzátette: ez a tendencia az elkövetkező években is folytatódik. Elmondta, a magyar gazdák az elmúlt években eredményesen dolgoztak, a magyar mezőgazdaság mára az Európai Unió egyik éllovasává vált, az elért eredmények bizakodásra adnak okot. A gazdák által megtermelt javak értéke az Európai Unió három legjobbja között volt a 2010-2016 közötti időszakban, összesen mintegy másfélszeresére emelkedett- közölte a miniszter.Hozzátette, az agrárexport értéke 2010 óta több mint egyharmadával nőtt, a magyar gazdák termékei egyre keresettebbek a külföldi piacokon. Elmondta: a kivitel 85 százaléka az Európai Unió országaiba - Romániába, Szlovákiába, Ausztriába, Németországba, Olaszországba és Csehországba - irányul, és jelentősen nőtt a kivitel Japánba is.Fazekas Sándor az MTI-nek elmondta: 2018-ig a Vidékfejlesztési programban 1300 milliárd forinthoz jutnak hozzá főként a mikro-, kis- és középvállalkozások, családi gazdaságok, valamint az munkaerő-igényes ágazatok, mint például az állattenyésztés, kertészet vagy az élelmiszeripar. A program több mint ötven százalékban beruházások megvalósulását szolgálja. Kifejtette, a 2016. évi gazdasági növekedésben - 2011, 2013 és 2014 után - ismét kiemelkedő volt a mezőgazdaság szerepe, az ágazat bruttó hozzáadott értéke mintegy 16,8 százalékkal nőtt.A miniszter kitért arra is, hogy a Földet a gazdáknak programban 200 ezer hektár állami földet értékesítettek a magyar gazdáknak, ebből 74 ezer hektár fiatal gazdák kezébe kerül. Összesen 30 ezer magyar földműves szerzett tulajdont.(MTI-fidesz.hu)