fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Átadták a helyi óvoda felújított épületét Jászjákóhalmán
2018.02.22
Átadták a több mint száz férőhelyes Poldermann Júlia Óvoda felújított épületét csütörtökön a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászjákóhalmán. Az óvodát az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára avatta fel.

Novák Katalin, az avatás után az MTI-nek telefonon elmondta: az igazán fontos dolgok mindig helyben történnek, nem pedig New Yorkban, Brüsszelben és nem is Budapesten."Az összesen 60 millió forintos beruházás az adósságkonszolidációban nem részesült települések támogatására kiírt pályázatból valósult meg."Hozzátette: ha az adott település vezetői fontosnak tartják az építkezést, a jövőbe való befektetést, akkor a helyi közösségnek az élete is sokkal jobb lesz és a helyi gyerekek jövője is biztosított lesz. Erről szólnak az óvoda-, illetve a bölcsődeépítések országszerte - jegyezte meg.Az államtitkár szólt arról, hogy a magyar kormány 2010 óta folyamatosan építkezik: közösségi terek, kulturális intézmények létesültek, újultak meg, tanuszodák, tantermek, tornatermek épülnek országszerte. Mint mondta: Európa egyes helyein templomokat rombolnak le, ehhez képest a magyar kormány templomokat épít és újít fel.Országosan a magyar kormány a fejlesztési forrásokból több mint 100 milliárd forintot fordít bölcsőde- és óvodafejlesztésre, a férőhelyek bővítésére - mondta az államtitkár. Novák Katalin arról is beszámolt, hogy az óvodai férőhelyek száma több mint kilencezerrel, az óvodapedagógusok száma pedig ezerkettőszázzal nőtt 2010 óta.Fotó: Árvai Károly - kormany.huMint mondta: az óvodapedagógusok egyre elhivatottabbak és elismertebbek, a pedagógus életpályába való belépésük óta pedig sokuk bére akár kétszeresére emelkedett az elmúlt években.Novák Katalin közölte: a jászjákóhalmi Poldermann Júlia Óvoda felújítása során két óvodaépület lett korszerűsítve. Az összesen 60 millió forintos beruházás az adósságkonszolidációban nem részesült települések támogatására kiírt pályázatból valósult meg - tette hozzá.Mint mondta, ez jó példa arra is, hogy a jól gazdálkodó önkormányzatok is kapnak lehetőséget a fejlesztésre, amellett, hogy az adósságba taszított önkormányzatokat is konszolidálták és megadták azoknak is a lehetőséget a továbblépésre, a kilátástalan helyzetből való kilábalásra.A beruházás során megújult a teljes tetőszerkezet, hőszigetelték a külső homlokzatot, fedett teraszt alakítottak ki térkőburkolattal. Az egyik óvodaépületben korszerűsítették a vizesblokkot és a konyhát, továbbá mindkét épületben a gyerekek egészségének megőrzését szolgáló sószobát alakítottak ki - sorolta az államtitkár.Novák Katalin bízik abban, hogy 2018-ban, a családok évében egyre több szülő érzi azt, hogy gyermekei akkor is biztonságban vannak, ha éppen dolgoznak."Azt szeretnénk, ha Magyarország minden településén ilyen jó körülmények között tudnának nevelkedni a gyermekek, az otthonukban és a köznevelési intézményekben is"- mondta Novák Katalin.(MTI - fidesz.hu)