fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
A Jedlik gimnázium fejlesztése az egész kerületre hat
2018.02.26
A Jedlik Ányos Gimnázium fejlesztésével azt szeretnénk elérni, hogy az egész csepeli közélet, szellemi élet, köznevelés-közoktatás is emelkedjen - mondta Németh Szilárd (Fidesz) országgyűlési képviselő hétfőn, a gimnázium fejlesztésének irányát meghatározó társadalmi egyeztető fórum ülését követő sajtótájékoztatóján.

A politikus - aki az egyeztető fórum elnöke, és maga is egykori jedlikes diák - elmondta: a gimnázium teljes körű külső-belső felújítására a kormány ötmilliárd forintot biztosít. Hozzátette: a gimnázium fejlesztésének fő irányait egy társadalmi tanácsadó, egyeztető testület határozza meg, és ez a testület hivatott arra, hogy a helyi igényeknek megfelelően koordinálja a beruházást."a gimnázium teljes körű külső-belső felújítására a kormány ötmilliárd forintot biztosít"Mint mondta, a testületben jeles csepeliek, és a gimnáziumhoz kötődők vesznek részt, valamint a diákönkormányzat, mert - mint hangsúlyozta - a diákokat is szeretnék bevonni a gimnázium megújításába.A politikus - aki a csepel-soroksári választókerületben indul egyéni jelöltként az áprilisi voksoláson - elmondta, a cél az, hogy a megújult intézményben a diákok megbízható, megalapozott tudást kapjanak, és sikeresen tudjanak érvényesülni az életben. A tanárok számára olyan feltételeket szeretnének biztosítani, hogy munkájukat a legmagasabb szinten tudják végezni, a szülők pedig biztonságban tudják gyermeküket az iskolában.Mint mondta, az iskolát eredetileg 1945-ben alapították a bencések, azóta számtalan kiváló tanár oktatott az intézményben, akiknek szellemisége, tudása az iskolában megmaradt, és ezt mindenképpen szeretnék továbbvinni.Németh Szilárd szavai szerint a munkáskerületben olyan iskolát akarnak létrehozni, amely meghatározó, és európai mércével mérhető, ezért ragaszkodnak a minőséghez a felújítás során, igazi 21-22. századi iskola jöjjön létre.Elmondta azt is, hogy a felújítás miatt legalább két tanévre át kell költöznie az iskolának egy másik épületbe. A politikust kérdezték a vasárnapi, hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választásról is, ahol a független jelölt legyőzte a Fidesz-KDNP jelöltjét. Németh Szilárd elmondta: az időközi választás "nem teljesen értelmezhető" országgyűlési választásként, és szerinte az eredményt véleménye szerint ott kell elemezni, ahol történt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kiskunhalasi időközi választáson meg a Fidesz-KDNP jelöltje nyert 70 százalékos támogatottsággal. Felidézte: az elmúlt 17 időközi önkormányzati választásból 14-ben a Fidesz-KDNP jelöltje nyert.Németh Szilárd mindkét győztesnek - a hódmezővásárhelyinek és a kiskunhalasinak is - gratulált. Hozzátette: az emberek döntését tiszteletben kell tartani.A Fidesz mindig tiszteletben tartotta az emberek döntését - tette hozzá, és arra kért mindenkit, hogy tartsa tiszteletben az emberek véleményét. Megjegyezte: nagyon drukkol a hódmezővásárhelyieknek, hogy "a döntésük sikeres legyen".A felvetésre, hogy a hódmezővásárhelyi időközi választás eredményéből milyen országos tanulság szűrhető le a Fidesz számára, azt mondta, a polgármestereknek figyelniük kell a helyiekre, és a helyiek döntését tiszteletben kell tartani.(MTI-fidesz.hu)