fidesz.hu főoldal
család
foglalkoztatás
Orbán Viktor
rezsicsökkentés
gazdaság
választás 2014
Magyarország jobban teljesít
Magyarország nem hagyja magát
képviselőjelölt
Bővülő duális képzés kormányzati támogatással
2018.02.26
A kormány célja, hogy minél több vállalat és tanuló vegyen részt a duális képzésben - mondta Varga Mihály a Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. Duális Képzési Központjának átadóján.

A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a vállalati tanműhelyek hosszú távon is biztosíthatják a vállalkozások számára a munkaerő utánpótlását, ami a mai gazdasági környezetben egyértelmű versenyelőnyt jelent.Fotó: NGM"a vállalati tanműhelyek hosszú távon is biztosíthatják a vállalkozások számára a munkaerő utánpótlását, ami a mai gazdasági környezetben egyértelmű versenyelőnyt jelent."A tárcavezető elmondta, hazánknak fontos partnerei az olyan vállalatok, mint a győri Nemak, mert a világ élvonalába tartozó technikával dolgoznak, beruházásaikkal folyamatosan bővítik és korszerűsítik a termelésüket, emellett jelentős mértékben támaszkodnak a magyar beszállító vállalkozásokra.Varga Mihály ismertette, a magyar gazdaság eredményei az utóbbi években egyre erősödtek: a tavalyi év negyedik negyedévében már 4,8 százalékkal, 2017 egészében pedig 4,2 százalékkal emelkedett a magyar gazdaság teljesítménye.Mint mondta, időben visszatekintve is kiemelkedő teljesítmény ez, mivel a KSH 12 éve nem mért ennél nagyobb mértékű bővülést. Fontos különbség ugyanakkor az akkori időszakkal szemben, hogy a növekedés most biztos alapokon nyugszik, nem az eladósodás táplálja. A nemzetgazdasági miniszter közölte, miközben közel 13 százalékkal emelkedtek a bérek, és a rendszerváltás óta nem látott, 4% alatti szintre mérséklődött a munkanélküliség, 2016 és 2017 között 90 ezer fővel bővült az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma.Az eredményekből Győr-Moson-Sopron megye is kivette a részét, az országos átlagnál gyorsabb ütemben fejlődött a 2010 óta eltelt időszakban. A munkanélküliségi ráta 7 százalékról 1,6 százalékra mérséklődött, ami Veszprém megyéhez hasonlóan a legalacsonyabb az országban – tette hozzá a miniszter.A Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft. összesen 420 milliós értékű beruházással építette fel Duális Képzési Központját, a fejlesztés 180 millió forint kormányzati támogatással valósult meg. A vállalatnál duális képzés keretében összesen 10 szakmát oktatnak, a járműipari fémalkatrészgyártón túl elsősorban szerszámkészítő, fémmegmunkáló és karbantartási technikusi mesterségeket.(Nemzetgazdasági Minisztérium)